A BETEGEK LÁTOGATÁSA ÉS ÁLDOZTATÁSA:

A hitét gyakorló keresztény ember nem tud élni Eucharisztia, szentáldozás nélkül. Ezért van nagy jelentősége a lelki áldozásnak is (ld. alább).  Ezért ha valaki súlyos beteggé válik vagy már olyan idős, hogy hosszútávon sem tud eljutni a templomba, akkor a hívő lélek joggal kívánja, hogy otthonában legalább néha megáldozhasson. Ekkor kell szólnia a lelkipásztornak, aki szívesen fog erről gondoskodni. Ha saját maga nem tud szólni, a hozzátartozók is szorgalmazhatják ezt természetesen.

A hívőt otthonában (vagy kórházban) történő áldoztatáskor gyakran imádság közben szent olajjal is megkeni a pap – ez a szentkenet, erről bővebben ld. a szentségeknél a betegek kenete menüpont alatt.

A betegek áldoztatását pap végzi akkor, ha előtte szentgyónásra is szükség van, de ha nincs szükség gyónásra, akkor diákonus, akolitus vagy püspöki fölhatalmazás alapján egyszerű hívő is végezheti az előírt szertartás szerint. Nagyon szép példa az, amikor pl. egy nagyobb és jó egyházközségben több hívő is szívesen végzi ezt a szolgálatot és egymást beosztva (a lelkipásztort is beleértve) rendszeresen látogatják a betegeket és időseket a szent Eucharisztiával. Ez általában elsőpéntekenként szokott megtörténni régi hagyomány szerint.

Rendkívüli esetekben bármikor kérhető beteglátogatás! Jelentkezni a missziónkon ill. a plébánosnál lehet.
 

Lelki áldozás: amikor valaki vágyódik a Jézussal való lelki egyesülésre, de valami meggátolja abban, hogy áldozhasson, hogy az Eucharisztiát magához vegye:
– pl. amikor valaki nem áldozhat (ennek lehet az az oka, hogy olyan párkapcsolatban él, ahol nem kötött templomi házasságot)
– vagy fizikailag nem tud eljutni egy szentmisére, ill. igeliturgiára
Ez a vágyódás, az Eucharisztiára való imádságos gondolás maga a lelki áldozás. Vagyis az Úr hasonló kegyelmeket ad az ilyen kereszténynek, mint annak, aki fizikailag is meg tud áldozni.