Szeptember 26-án szombaton ismét megnyitotta kapuit az augsburgi Szent Piroska Hétvégi Iskola és Óvoda. Az újra találkozást a közösség minden tagja izgatottan várta, hiszen a járványügyi intézkedések miatt már rég nem láthattuk egymást. A rendezvény kevésbé megszokott módon zajlott. Idén elmaradtak a meghitt baráti ölelések és üdvözlések, a járványhelyzetre való tekintettel és az előírt szabályokat betartva mindenki maszkban jelent meg, egymástól biztonságos távolságot tartva. Az egybegyűltek gyermekszentmisén adhattak hálát az új tanév kezdetének, majd a szülők tájékoztatón, a gyermekek pedig játékos foglalkozásokon vehettek részt.
A tanévnyitó ünnepség az augsburgi Szent Max templomban vette kezdetét gyermekszentmisével, melyet missziónk plébánosa, Csibi Sándor mutatott be. Szentbeszédét Márk Evangéliumából idézett történet köré építette fel, melyben Jézus Krisztus Isten országát egy piciny mustármaghoz hasonlította, mely idővel oly hatalmasra nő, hogy „az égi madarak tanyáznak árnyékában.” Minden gyermekben ott van ez a mustármag. Ők a legkisebbek, de a legnagyobbakká válhatnak. Missziónkat a Jó Isten szeretete és a jó szándéka vezérli. A hétvégi iskola, a hittanórák hozzájárulnak ehhez a naggyá váláshoz.
A Szentmisét követően minden gyermek a korosztályának megfelelő csoportjában játékos foglalkozáson vehetett részt. Az év első alkalmával pedagógusaink a nyári élménybeszámolókra és a közösségformálásra helyezték a hangsúlyt. A 2020/2021-es tanévben intézményünk hat iskolai osztállyal, valamint három óvodai csoporttal indult. A gyermekek foglalkozásával párhuzamosan a szülők szülői értekezleten vehettek részt, melyet a Szent Piroska Hétvégi Magyar Iskola és Óvoda vezetője, Kibili Angéla tartott. Képes prezentáció keretében mutatta be az intézményt, beszámolt az idei év változtatásairól, gyermekek csoportfelosztásáról, termek és helyszínek felosztásáról és különös hangsúlyt fektetett a járványhelyzet miatti kormányutasítások alapján kialakított helyi protokoll ismertetésére.
A tanévnyitó ünnepséggel hivatalosan is kezdetét vette az idei év, mely talán nem lesz rendhagyó a járványügyi helyzetre való tekintettel, de a képzett nevelők és pedagógusok biztosításán túl, a magasszínvonalú tanterv mellett a legfontosabb feladatunk a ránk bízottak egészségének megőrzése. A gyermekek a már megszokott módon, kéthetenkénti ritmusban fejleszthetik és gondozhatják magyar mivoltukat és bővíthetik az eddig megszerzett tudásukat.
Hencsey-Gruber Petra