Bevallom, jó pár éve már annak, hogy utoljára imaórán vettem volna részt. A november végi mégis „érdekesnek“ tűnt. A szentmise után először különböző csoportok imaórájába volt lehetőség becsatlakozni. Én azonban úgy gondoltam, hogy „ha már éjszakai, akkor legyen éjszakai“. Így az utolsó, 23:30-kor kezdődő rózsafüzérre mentem el, melyet Sándor atya vezetett. A rózsafüzérbe oly módon is bevont minket, hogy a bevezető rövid elmélkedéseket más-más olvasta fel.
Ezt követően már csak másfél órára maradtam csendes szentségimádásra. Ez ugyan nem sok idő, de különös lelki élményben volt részem. Egy sokkal elmélyültebb, már-már meditatív szentségimádásban. A késői óra ellenére is teljes éberségben tudtam imádkozni, amihez talán az éjszakai időpont, s az ezzel járó teljes csend, talán a gyertyákkal is megvilágított oltáriszentség tartó látványa is hozzájárult.
Ha lenne máskor is hasonló kezdeményezés, én szívesen elmennék…
Varjú Gyula