Neu-Ulmi közösségünk csaknem egy éve gyűl össze havonta egy alkalommal, hogy az Urat dicsőítse, az Úr jelenlétében legyen. A világjárvány sújtotta időszakban nem tudunk közösségi programokat  szervezni, de annál jobban várjuk a szentmiséket, ahol az Úrral és egymással is találkozhatunk. Hálásak vagyunk az Úrnak, hogy a megszorítások közepette egy új templomajtót nyitott ki számunkra itt. Ezáltal új reményt adva, szárba szökkenhet és kivirágozhat Bajorországban egy kis magyar katolikus közösség. Reményeinket táplálja a sok ministráns gyermek látványa, bennük bízunk, hogy szüleikkel együtt éltetni fogják a hitéletet. Idén volt már elsőáldozás is, két székely legényke részesült az első áldozás csodálatos ajándékában. Jövőre újra  két székely legényke készül elsőáldozni.

November 21-én, Krisztus Király vasárnapján szentmisére gyűltünk össze. Ünnep minden ilyen vasárnap. A sok ministráns gyerek bevonulása, amint felhangzik az orgona hangja, lelkünk emelkedett hangulatban fogadja be az Úr szavát, s majd az áldozás alatt eggyé válhatunk az Úrral.

Meglepetés volt számunkra, hogy szentségimádás is lesz. Ismerve a híveket, sikerült gyorsan kiosztani egymás között az imákat. A meglepetések sora folytatódott: közösségünk tagjai énekszóval és zongorakísérettel színesítették a szentségimádást.  Az Oltáriszentség előtt vagy a padokban térdelve hallgathattuk az imákat, verseket, amelyek segítettek kitárni szívünket az Úr előtt. Mindenki maga tudja, hogy mit tett le az Úr Jézus Krisztus elé: hálaadás, fohász, könyörgés, állhatatos ima, szeretteink Isten tenyerébe való helyezése, betegségek, félelmek és aggodalmak, mind mind meghallgatásra kerülnek az Úrnál. Van az a pillanat, amikor annak ellenére, hogy többen vannak körülötted a templomban, az idő megállt, s csak te vagy és az Úr. Ti ketten beszélgettek.

Mi, halandók leborulunk Előtte, feltárjuk szívünket, úgy, ahogyan csak Neki tudjuk. „Nem vagyok méltó, hogy hajlékomba jöjj…”- imádkozzuk, s tudjuk, hisszük, hogy mindenre gyógyír az Úr.

A szentségimádás végén Sándor plébános úr a magasba emelte a monstranciát, szentségi áldásban részesítve mindannyiunkat. A szentmise és a szentségimádás gyümölcseinek hatása alatt hagytuk el a templomot.

Óhatatlanul is felidéztem magamban a NEK képeit, s mintha annak a folytatása lett volt ez a bensőséges, szép szentségimádás Neu-Ulmban. Erős bennünk a vágy, hogy rendszeressé tegyük.

Adventi napjaink kellős közepén vagyunk, a várakozás egyre nő bennünk. A reggeli roráté szentmisék, a fellobbanó gyertyák lángja, a csend kinyitja szívünk az Úr Jézus Krisztus befogadására.

 

„Mindenütt mindig vár

De százszorosan vár ránk –  a csendben!”

(Túrmezei Erzsébet: Ahol ránk Jézus vár)

 

 

Székely Enikő