Az idén szeptember 5. és 12. között Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus, röviden NEK, volt Budapesten. Neve alapján úgy gondolhatnánk, hogy ezt csak teológusok, papok és szerzetesek részére szervezik, de ez csak a látszat. Valójában egy hétig nagyon szines programmal várta Budapest a résztvevőket, a vallásos programok mellett. koncertek, kulturális programok, könyvbemutatók során lehetet részt venni.
Missziónk egy csoportja is elzarándokolt a NEK-re és részt vett a Margit szigeten megrendezett Családi napon, a Kossuth téren tartott szentmisén, az esti gyertyás körmeneten és a Szentatya által celebrált ünnepélyes zárómisén is. Igényesen, jól megszervezett, gyönyörű, örömteli ünnepségeken és szentmiséken vehettünk részt, lelkiekben gazdagodva és feltöltődve tértünk haza. Minden egyes eseményt a jó Isten ajándekaként élhettünk meg.
Mégsem ezekről az élményekről szeretnék beszámolni, hiszen a NEK még a több százezres tömeggel együtt átélt lelki programnál is több volt. Ezt a hétvégét egy héten keresztül a város több terén felálított szinpadokon esti programok. a Hungexpon pedig 5 napos lelki program előzte meg. Reggeli imák, szentmisék, tanuságtételek, katekézisek, fakultációk sorozata vártak bennünket, Egy fakultáción és egy szentmisén kapott lelki ajándékokat szeretnék itt veletek megosztani.
Barbara Heil, egykori protestáns prédikátor és misszionárius, aki előadásával az Egyesült Államokból érkezett, az életéről és a megtéréséről beszélt, ez mély benyomást keltett bennem. Már korán elfoglaltam helyem a teremben, így az első sorban ülhettem. Mögöttem egy csoport fiatal lány foglalt helyett, akik arról panaszkodtak, hogy sajnos ezt az előadást kell meghallgassák, nem választhattak szabadon a 4 fakultáció között. Élveztem beszélgetésüket, hiszen a saját gyermekeimre emlékeztettek. Az előadás végére ezek a fiatal lányok úgy meghatódtak, hogy sírva távoztak.
Barbara Heil ateista családból származik, legidősebb gyermek, édesapja erőszakos és brutális volt, édesanyjának nem volt ereje, hogy megvédje tőle a gyermekeit. A kislány egyetlen vigasza egy, a csillagos égen kirajzolódó, idősebb férfi alakja, amely megnyugtatóan hatott az ő lelkiállapotára. Édesapja elhagyja a családot, majd 12 évesen teljesen magára marad, mert édesanyja is ott hagyja őket. Ezek után kollégiumba majd egyetemre kerül. A bulizás, drog, éjszakákon keresztüli szórakozás az egyetlen öröme. A barátnői, akikkel együtt szórakozott, megtérnek, rajtuk keresztül találkozik a keresztény tanítással és protestáns misszionárius lesz. Meg van gyöződve arról, hogy csak ő ismeri Jézus Krisztust és az ő feladata mindenkivel megismertetni őt. Ezért mindenhol hírdeti Jézus tanítását, a strandon, az utcákon, kollégái között, … Nagyon lelkes és eredményes hittérítővé válik, állandóan tovább képzi magát, célja többek között a katolikusok ‚megtérítése‘. Egy kongreszuson Avillai Szent Teréz Művét kapja kölcsön, amelyett csak udvariaságból kezd el olvasni. Annyira felkelti érdeklődését, hogy nem tudja a kezéből letenni. Ezután titokban egyre több katolikus teológiai írást olvas el, beiratkozik katolikus katekézisre. Nagy lelki vivódás után, úgy dönt, hogy talán valamikor katolicizálni fog, de egyenlőre folytatja missziós tevékenységét, hiszen ez a foglalkozása. Kibékül édesanyjával és elárulja neki vivódásai okát, hogy most már nem bírja tovább ezt a feszültéget és ellentétet munkája és meggyőződése között és ezért katolicizálni fog, meg fog keresztelkedni. Édesanyja válasza nagyon meglepi, ő, Barbara katolikus, ő az egyetlen testvérei közül, akit bébi korában nagymamája kérésére megkereszteltek. Most összeáll számára a sok-sok részlet az életéből, hogy a jó Isten állandóan vele volt, soha se hagyta őt magára, mindig ott volt minden nehéz helyzetben, a megfelelő időpontban minidg beavatkozott az életébe, írányitotta és vezette őt . Felismeri, hogy a keresztség szentsége olyan kötelék, amelyett a jó Isten soha, de soha, fel nem ad, a jó Isten számára ez felbonthatatlan és ő, feltétel nélkül hűséges marad hozzá. Ez csodálatos felismerés volt számára, de számomra is, aki megrendülten hallgattam az előadást. Még sohase gondoltam a keresztség szentségére így. Az a tudat, hogy a keresztség szentsége által a jó Isten önmagát kötelezi, hogy minden visszautasítás ellenére velünk legyen és gondunkat viselje, nekünk gyermekeinek vigasz, öröm és reményt adó. Ő nem hagy el engem és szeretteimet soha!
A második mély élmény egy szentmiséhez kötődik. Római katolikus ritusú szentmisén rendszeresen, gyakran hetente többször is résztveszek. Ezért úgy döntöttem, hogy a Kongreszus alatt egy görög katolikus ritusú szentmisén is résztveszek. Mivel a NEK-el egyidőben görög katolikus püspöki konferencia volt Budapesten, így a Szent István bazilikában 13 görög katolikus pátriárka és püspök mutatott be szent liturgiát, ahogy ezt a görög katolikus testvéreink nevezik. Tele volt a bazilika, még a TV-kamerák számára kihuzott kordonok is leszakadtak a sok embertől. 20 római katolikus püspök is részt vett, ők a világ minden részéről érkeztek. A liturgia különbözik a mienktől, más a menete, mássak az énekek, a liturgikus szövegek. Nem szól az orgona, a liturgikus szolgálat is idegen, ismeretlen volt számomra. Meglepett, hogy ennek ellenére be tudtam kapcsolódni az énekekbe, mert azok szövege egyszerű rövid és sokszor ismétlődik. Több mint két órát tartott a liturgia, sokan végig állva vettünk részt rajta. Nagyon odafigyeltem és igyekeztem felismerni a római katolikus szentmise elemeit.
Az egész liturgia élmény volt számomra, mégis csak egy mozzanatot szeretnék kiemelni. Elérkezett az úrfelmutatás ideje. A ‚Szent vagy, szent vagy‘ éneklését egy püspök kezdte, folytatta a kórus majd bekapcsolódtunk mi a hívek. Perceken keresztül ismétlődött, a kórus énekére a hívek válaszoltak egyre lelkesebben, a bazilika zenget Isten dicsőitésétől. Gyönyörű élmény ennyi emberrel együtt istent dicsőiteni, melyett a bazilika akusztikája még fenségesebbé tett. Majd hirtelen csend lett, a hívek tömegétől alig láttam valamit az oltárrészből, nem tudtam, hogy ott mi történik. Ebben a csendben megszólalt egy hang, halkan de érthetően: ‚Vegyétek és egyétek, mert ez az én Testem, ….‘ Ezek az átváltoztatás szavai – érthetően, csendben, egyszerűen minden pompa nélkül. Ebben a csendben, egyszerűségben, szerénységben vált a kenyér és a bor Jézus testévé és vérévé, nem az örömteli gyönyörü ének és dicsőités alatt, hanem a jentéktelennek tünő csendben.
Kivánom mindenkinek és kérem a jó Istentől, hogy gyakran legyen lehetőségünk a hatalmas és végtelen Istent az egyszerűségben, a csendben megtapasztalni.
Kibili Angéla