Szent László búcsú és kulturális programdélután Augsburgban

I. Szent László magyar királyunk ünnepnapja alkalmából 2019. június 30-án délelőtt búcsúünnepre gyűltek össze az Augsburgban és környékén élő magyar katolikusok az augsburgi St. Max templomban. A délelőtti ünnepi szentmisét követően kulturális programdélután várta a vendégeket.

Az augsburgi Magyar Katolikus Misszió 2008-2012 között működő plébánosának, Szomszéd Tamás atyának kezdeményezésére választotta Szent László királyt védőszentjének. Ezért az augsburgi katolikus közösség 2009 óta minden évben búcsú keretében emlékezik névadójára. A búcsúi szentmisét követő közös ebéd, valamint a délután során megrendezésre kerülő magyar vonatkozású kulturális és hagyományőrző rendezvények teret adnak a közösségi együttlétnek és az identitásőrzésnek is. Ennek köszönhetően az ünnepség az évek múltán jeles bajorországi magyar egyházi és kulturális eseménnyé nőtte ki magát.

Az idei búcsú főcelebránsa idén – a tavalyi búcsúhoz hasonlóan – Majnek Antal munkácsi megyéspüspök volt, aki a szentmise keretében az augsburgi Magyar Katolikus Misszió hat fiatalja számára a bérmálás szentségét is kiszolgáltatta. Szentbeszédében arról tanított, hogy a Szentlélek miképpen élteti az egyházat. Példaként állította a hívek elé azokat az apostolokat, akik a Szentlélek által megerősödve bátor hithirdetőkké váltak. A szentmise végén pedig kiemelte Szent László király állhatatosságát, kitartását és alázatát, hiszen győzelmei és sikerei okát egész élete során Krisztusban látta. A szentmisét és a bérmálást az augsburgi Misszió ifjúsági énekkarának dalai és zenés kísérete tették még ünnepélyesebbé.

A szentmisét követően a vendégek megterített asztalnál folytathatták az ünneplést. Kora délután kezdetét vette a kulturális programsorozat, melyet annak fővédnöke, Spiller Krisztina, Magyarország Müncheni Főkonzulátusának magyar közöséggel való kapcsolattartásért felelős diplomatája nyitott meg. Köszöntő beszédében utalt az augsburgi Magyar Katolikus Misszió példaértékű összefogására és a Szent László búcsú közösséget összefogó és gyarapító erejére, melyből különösen is fontos, hogy táplálkozzanak a külhoni magyar testvérek.

A megnyitó beszédet követően külön program várta a gyermekeket és felnőtteket. Az óvodás és kisiskolás korúakat a Kuttyomfitty Társulat Mátyás király világába repítette el. A „Három az igazság! – három mese Mátyás királyról” című táncos, zenés és irodalmi műsorból a gyermekek megtudhatták, hogy hogyan járt pórul a kolozsvári bíró és hogyan lett király az igazmondó juhászból.

Mindeközben a felnőttek felhőtlen hangulatáról a Szomszédnéni Produkciós Iroda humoristái gondoskodtak. „Világ körüli turné” című produkciójuk mindennapi élethelyzetek paródia-sorozata volt, melynek során nevetéstől volt hangos a teltházas nagyterem.

Ezt követően a néptáncé volt a főszerep. Elsőként az augsburgi Magyar Katolikus Misszió Szent Piroska Hétvégi Magyar Óvodájának növendékei mutatták be a „Csipkefa bimbója” című táncos műsorukat, majd a müncheni Regös Néptáncegyüttes tagjai széki táncokkal örvendeztették meg a közönséget. Végül a résztvevők az együttes vezetőjének invitálására különféle magyar körtáncokat rophattak.

Az idei Szent László búcsúünnep minden jelenlévő számára nyújtott lelki, testi és szellemi táplálékot. A lélekemelő szentmise és buzdítás, valamint a kulturális program nyújtotta szórakozás és közösségi együttlét után bizonyára mindannyian gazdagabban tértünk haza. Az augsburgi Szent László Magyar Katolikus Misszió jövőre is gondoskodik a tartalmas lelki és kulturális programról, ezért biztos, hogy 2020-ban is érdemes lesz Szent László ünnepnapja táján Augsburgba zarándokolni.

Dr. Taczman Andrea

2019-07-09T12:19:37+00:00