Az augsburgi St. Max templom ajtai tárva-nyitva várták a hívőket. Óvatosan léptünk be, vendégként érkeztünk – nyitott szívvel –  az ünnepi Szent László búcsús szentmisére.

A szentmise ünnepélyes bevonulással kezdődött, a kereszt és a zászlóvivők után a ministránsok hosszú sorát Dr. Tempfli Imre atya és Csibi Sándor plébános úr zárta. Énekszó zengte be végig a szentmise alatt a tekintélyes templomot, a kórus tagjai bizonyára ismerték: Aki énekel, az kétszeresen imádkozik.

Az Olvasmány, Szentlecke és az Evangélium után Imre atya prédikációja a magyar szenteket hozta hozzánk közelebb. Idézek pár gondolatot: „Világunk zűrzavaros, mert nem tiszteljük a szentjeinket, eszményképek nélküli nemzedék lettünk. Értékeink meg-inogtak: a fiatalok nem találják a helyüket, a szülők aggódnak, hogy nevelésük ellenkezik a mai modern világgal, érdemes-e idősnek lenni? A vallásos ember a gyökerekben keresi a megoldást: visz-szamenni Jézushoz, visszamenni a szentekhez. Nemzeti szentjeinket értjük, ismerjük és az egyház is arra buzdít, hogy tiszteljük őket. A szentek segítenek a helyes irányt megtalálni. Megmutatják, hogy hogyan kell helyesen szeretni hazánkat és népünket.

Szent László, Skóciai Szent Margit, Szent Piroska, Szent Erzsébet, vagy a székelyek Márton Áronja mind  öntudatosan vállalták magyarságukat. Tudták, hogy áldozatot is kell hozni a hazáért és a népért, annak erkölcsi felemelkedésért dolgozni kell. Szent István király tudta, hogy az ország veszte az, hogy ha belülről bomlik. Szent László püspökségeket alapított, a népet fel kell emelni, magyar példaképek által. Szent Margit a tatárjáráskor felajánlotta életét Istennek. Tomori Szent Pál, látva, hogy hazája veszélyben van, otthagyja a kolostort, páncélinget ölt, s megvív a törökkel. Márton Áron a népét fel akarta emelni. Boldog Scheffler János püspök nem hagyta el a népét. Mindannyiunk feladata, hogy családunkért,  közösségünkért, népünkért és nemzetünkért imádkozzunk, iránta érdeklődjünk, érte áldozatot hozzunk és erkölcsileg felemeljük.

Nem elég dicsőíteni és imádkozni a magyar szentekhez, követni kell őket!“ Példaként említette Imre atya a jelenlegi magyar labdarugó válogatott egyik játékosának szavait: ,,Állva halunk meg!” ,,Te ahol állsz, ott állj. Ha meg kell halnod, halj meg, de tudod, hogy kiért és miért halsz meg! Tedd azt, amit tudsz, azzal, amid van és ott ahol állsz.” – tanácsolta Imre atya. A szentek, ha követjük, segítenek kivezetni az élet útvesz-tőjéből, megtalálni az irányt, rajtuk átsüt a Nap, s segítenek, hogy mi is az életünk útját megtaláljuk – zárta Imre atya a prédikációt.

Emelkedett lélekkel járultunk az Oltáriszentséghez.  Mintha angyalok kórusa  kísért volna énekekkel mindvégig, olyan szépen hangzott a kórus éneke. Sándor plébános úr köszönő szavai Imre atyához és aztán a Mile családhoz szóltak, akik Magyarországra költöztek vissza.

Végül himnuszaink éneklésével zárult a szentmise, a közösség 150 tagja szívből énekelt. A kivonulást követően Imre atya várta a gyerekeket az oltár előtt, ahol megismertette velük Szent László legendáját, s végül a kővé változott arany tallérokkal ajándékozta meg őket. Majdnem ezer évvel Szent László születése után, szellemisége tovább fog élni gyermekeinkben is.

A prédikáció mélyreható gondolataival távoztunk a templomból. A közösséget terített asztal várta, a főszakács ínycsiklandozó bográcsgulyása nagyon ízlett a vendégeknek. A vendéglátók figyelme mindenre kiterjedt, a szórakozásról is gondoskodtak, Kéner Gabi színművésznő előadása csak fokozta a jókedvet.

Sándor plébános úr, mint a jó házigazda mindenkihez odament, ismerte a hívők közösségét, mindenkihez volt egy jó szava.

A gyerekeknek is a kedvükben jártak, kézműves foglalkozás, ügyességi játékok voltak szervezve számukra. A szervezők ügyességét dícséri, hogy minden úgy zajlott le, ahogy eltervezték.

Egy felemelő, ünnepélyes, családias hangulatú búcsún vehettünk részt. Mindent belengett a szeretet és az az érzés, hogy jó együtt lenni. Most már ezzel a szeretettel telve, rá kell lépni a szentek útjára.

Köszönettel tartozunk az augsburgi Szent László Magyar Katolikus Misszó lelkipásztorának, Sándor plébános úrnak és közösségének, hogy a búcsú áldásaiban részesülhettünk mindannyian.

Rajtunk is ragyogjon át néha a Nap – mint a szenteken!

Székely Enikő